Próba oktató kép névPróba felírat

A gyorsított szabadeső képzés a legmodernebb kiképzési módszerek egyike. Ezt a kiképzési módszert azért nevezik “Gyorsított szabadeső”-nek (AFF, Accelerated Freefall) mert a tanulási folyamat háromszor- ötször gyorsabb mint a hagyományos bekötőköteles kiképzési programoknál. Az AFF módszert úgy tervezték meg, hogy koncentrált, egyénre szabott oktatást biztosítson a tanuló számára. Rendkívüli pozitívuma ennek a képzési formának, hogy a tanulóból akár egyetlen hosszabb hétvége alatt (3-4 nap alatt) önálló ejtőernyős válhat.

Egyesületünk oktatói között találhatóak a hazai AFF képzés alapjainak letevői, illetve modernizálói. Több mint 20 éves AFF oktatói tapasztalattal rendelkezünk, több száz fő képzésében közreműködtünk, több ezer sikeres AFF ugrással a hátunk mögött.

A hagyományos kiképzési módszerektől lényegében abban különbözik, hogy a növendék az első ugrásától kezdve, minimum 3000 méter magasságból (min. 40 másodperc) szabadesés közben hajtja végre feladatait. Az ugrásai kezdeti szakaszában két képzett ejtőernyős oktató – hevederzet fogásával – kíséri, közvetlenül vele zuhan. Jelzéseikkel azonnal tudják korrigálni az esetleg nem megfelelő mozdulatokat. Képzés későbbi szakaszában a tapasztalatoknak megfelelően már csak egy oktató kíséri a növendéket. Az utolsó fázisban már csak – fogás nélkül – zuhannak együtt.

A képzés során “gyűjtött” több perces szabadesés és a közvetlen oktatói közreműködés következtében a tanuló kb. 80 hagyományos ejtőernyős ugrásnak megfelelő szabadeső tapasztalatra tesz szert.

Hangsúlyos, a hagyományos képzések során mire a tanuló a gyorsított szabadeső képzésben részesült növendéknek megfelelő tapasztalatokra tesz szert, esetleg több hónapot is a repülőtéren kell töltenie. Míg a gyorsított szabadeső növendék két hétvége leforgása alatt önálló ejtőernyőssé válik.

A tanuló a legmodernebb siklóejtőernyővel ellátott, biztosítókészülékkel felszerelt, háton – a fő- és tartalék-ejtőernyő is a háton elhelyezett tokban – található tandemredszerű ejtőernyővel kerül kiképzésre.