AFF képzés – Accelerated Freefall – Gyorsított szabadeső képzés

A gyorsított szabadeső képzés a legmodernebb kiképzési módszerek egyike. Ezt a kiképzési módszert azért nevezik “Gyorsított Szabadeső”-nek (AFF, Accelerated Freefall) mert a tanulási folyamat háromszor- ötször gyorsabb mint a hagyományos bekötőköteles kiképzési programoknál. Az AFF módszert úgy tervezték meg, hogy koncentrált, egyénre szabott oktatást biztosítson a tanuló számára. Rendkívüli pozitívuma ennek a képzési formának, hogy a tanulóból akár egyetlen hosszabb hétvége alatt (3-4 nap alatt) önálló ejtőernyős válhat.

Egyesületünk oktatói között találhatóak a hazai AFF képzés alapjainak letevői, illetve modernizálói. Több mint 20 éves AFF oktatói tapasztalattal rendelkezünk, több száz fő képzésében közreműködtünk, több ezer sikeres AFF ugrással a hátunk mögött.

A hagyományos kiképzési módszerektől lényegében abban különbözik, hogy a növendék az első ugrásától kezdve, minimum 3000 méter magasságból (min. 40 másodperc) szabadesés közben hajtja végre feladatait. Az ugrásai kezdeti szakaszában két képzett ejtőernyős oktató – hevederzet fogásával – kíséri, közvetlenül vele zuhan. Jelzéseikkel azonnal tudják korrigálni az esetleg nem megfelelő mozdulatokat. Képzés későbbi szakaszában a tapasztalatoknak megfelelően már csak egy oktató kíséri a növendéket. Az utolsó fázisban már csak – fogás nélkül – zuhannak együtt.
A képzés során “gyűjtött” több perces szabadesés és a közvetlen oktatói közreműködés következtében a tanuló kb. 80 hagyományos ejtőernyős ugrásnak megfelelő szabadeső tapasztalatra tesz szert.

Hangsúlyos, a hagyományos képzések során mire a tanuló a gyorsított szabadeső képzésben részesült növendéknek megfelelő tapasztalatokra tesz szert, esetleg több hónapot is a repülőtéren kell töltenie. Míg a gyorsított szabadeső növendék két hétvége leforgása alatt önálló ejtőernyőssé válik.

A tanuló a legmodernebb siklóejtőernyővel ellátott, biztosítókészülékkel felszerelt, háton – a fő- és tartalék-ejtőernyő is a háton elhelyezett tokban – található tandemredszerű ejtőernyővel kerül kiképzésre.

A képzés során teljesítendő feladatok lényeges összefoglalása:

I. szint:

Két oktató kíséretében (fogásával), min. 3000 méter magasságból, késleltetett nyitású, szabadeső ugrás végrehajtása és siklóejtőernyővel való földetérés. Zuhanási feladata: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása, magasság folyamatos ellenőrzése, ejtőernyő nyitásának imitált gyakorlása szabadesés közben. Ejtőernyő önálló nyitása 1300 méteres magasságban.
Ereszkedés: oktató – földi jel vagy rádió – irányításával a célterület megközelítése.
A kiugrástól, a nyitásig két oktató fogja a tanuló hevederét és kéz jelzésekkel közvetlenül segítik a feladat megoldásában. Nem megfelelő “manőver” esetén közvetlenül korrigálnak.

II. szint:

Két oktató kíséretében (fogásával), min. 3000 méter magasságból, késleltetett nyitású, szabadeső ugrás végrehajtása és siklóejtőernyővel való földetérés.
Zuhanási feladata: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása, magasság folyamatos ellenőrzése, ejtőernyő nyitásának imitált gyakorlása szabadesés közben. Helyes lábtartás beállítása, csúsztató testhelyzet gyakorlás. Ejtőernyő önálló nyitása 1200 méteres magasságban.

III. szint:

Két oktató kíséretében (fogásával), min. 3000 méter magasságból, késleltetett nyitású, szabadeső ugrás végrehajtása és siklóejtőernyővel való földetérés.
Zuhanási feladata: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása, magasság folyamatos ellenőrzése, kéz és lábtartás helyes beállítása. Egyik oktató mozgásának megfelelő – jobb, bal irányba elfordulás, előre, hátra mozgás, stb. – követése. Ejtőernyő nyitása 1200 méteres magasságban.

IV. szint:

Egy oktató kíséretében (fogásával), min. 3000 méter magasságból, késleltetett nyitású, szabadeső ugrás végrehajtása és siklóejtőernyővel való földetérés.
Zuhanási feladata: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása, magasság folyamatos ellenőrzése, kéz és lábtartás helyes beállítása. Az oktató mozgásának megfelelo – jobb, bal irányba elfordulás, elore-hátra mozgás, stb. – követése. Ejtőernyő nyitása 1200 méteres magasságban.

V. szint:

Egy oktató kíséretében (fogás nélküli) szabadeső ugrás végrehajtása min. 3000 méteres magasságból, siklóejtőernyővel való földetérés.
Zuhanás feladat: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása. Az oktató utasításának megfelelően jobb és bal irányba 360 fokos – spirál – fordulók végrehajtása, majd az oktató “megfogás”, bekötés.
Ejtőernyő nyitása 1200 méteres magasságban.

VI. szint:

Az V. szinten tanultak ismételt begyakorlása.

VII. szint:

Egy oktató kíséretében (fogás nélküli) szabadeső ugrás végrehajtása, min. 3000 méteres magasságból, siklóejtőernyővel való földetérés.
Zuhanás feladat: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása, a légijármu hátra – fejen – történő elhagyása. Az oktató utasításának megfelelően hátra szaltók végrehajtása, majd a repülőtér irányába csúsztató testhelyzet gyakorlása. Ejtőernyő nyitása 1200 méteres magasságban.

VIII. szint:

Egy oktató kíséretében (fogás nélküli) szabadeső ugrás végrehajtása, min. 3000 méteres magasságból, siklóejtőernyővel való földetérés.

Zuhanás feladat: stabil zuhanó testhelyzet gyakorlása, önálló kiugrás. Szabadesés közben az oktató függőleges irányú mozgásának követése, jobb- és baloldalra 360 fokos forduló végrehajtása, hátra szaltó végrehajtása. A feladat végén váltott irányú csúsztatás végrehajtása és önálló nyitás 1200 méteres magasságban.

IX. szint:

Egyedüli szabadeső ugrás végrehajtása minimum 3000 méteres magasságból és a korábban elsajátítottak bemutatása, vizsga jelleggel a képzést végző oktató számára.

Költségek:

A képzés (I.-IX. szint) teljes költsége 400.000.-Ft, ami szintekre van lebontva. A díj a gyakorlati képzés költségét, a felszerelés bérleti díját, és az oktatók költségeit foglalja magában. A képzés eredményes befejezése után a tanuló igazolványt kap.
Amennyiben a szint követelményei nem kerülnek teljesítésre, úgy az ismétlés során a szintnek megfelelő költséget kell téríteni.

A gyorsított szabadeső képzés lényege az intenzív gyakorlati tanulás. A képzés szabályaiban rögzítve van, hogy ha a tanuló 30 napnál többet, de 60 napnál kevesebbet hagyott ki, úgy az utolsó befejezett szintet ismételni-e kell. Ha 60 napnál többet, de 180 napnál kevesebbet hagyott ki, úgy ha a III. szinten túljutott, akkor a III. szinttől, ha nem jutott el odáig, úgy az I. szinttől kell ismételni-e.
180 napnál többet kihagyott tanuló esetén az egész képzést újra kell ismételni.

Elméleti képzés: 30.000.-Ft
Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub regisztrációs díj: 10.000 Ft
Extrém sportokra vonatkozó balesetbiztosítás (önállóan javasolt megkötni)
I. szint40.000,- Ft
II. szint40.000,- Ft
III. szint40.000,- Ft
IV. szint40.000,- Ft
V. szint40.000,- Ft
VI. szint40.000,- Ft
VII. szint40.000,- Ft
VIII. szint40.000,- Ft
IX. szint40.000,- Ft

Összesen:

400.000,- Ft