Tandemugrás, ejtőernyős képzés, ejtőernyős tanfolyam - Vörös Meteor Ejtőernyős Sport klub
tandemugrás, tandem, ejtőernyős tanfolyam, ejtőernyős ugrás

Bekötött légcellás képzés

Egyik legelterjedtebb képzési program. A körkupolás ejtőernyővel történő képzéstől eltérően, a képzés légcellés ejtőernyővel történik, így a tanulónak nem kell külön átképzésben részesülnie. A követelményeket a tanuló - I-X. szintre lebontva - fokozatosan sajátítja el, minimum 22 ejtőernyős ugrás végrehajtása közben.
Diákoknak, pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak, köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak, rendvédelem és honvédség dolgozóinak kedvezményes képzés »

ejtőernyős ugrásAz első ugrások bekötőköteles felszereléssel (újabban a bekötőkötél helyett az oktató általi kézi nyitással) kerülnek végrehajtásra, melynek lényege, hogy 1000 méteres magasságból kiugorva a légijárműhöz csatlakoztatott bekötőkötél (illetve az oktató), "automatikusan" megindítja az ejtőernyő nyílási folyamatát. A program bekötött részének befejezése után, a tanuló fokozatosan, mindig több késleltetési idővel, egyre nagyobb magasságból, immár önálló nyitással szabadeső ugrásokat hajt végre.

A program második szakaszában a tanuló, tapasztalat növekedésével, fokozatosan terhelve, újabb testrepülési gyakorlatokat sajátít el.

A tanuló a legmodernebb siklóejtőernyővel ellátott, biztosítókészülékkel felszerelt, háton - a fő- és tartalék-ejtőernyő is a háton elhelyezett tokban - található tandemredszerű ejtőernyővel kerül kiképzésre.

A program kezdeti szakaszában a képzést végző oktatók, - alapos elméleti és gyakorlati felkészítés után - a tanuló tevékenységét a légijárműből, vagy a célterületről kísérik figyelemmel.

 

légcellás ejtőernyő

A képzés során teljesítendő feladatok lényeges összefoglalása:

 

I. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1000 méter magasságból, bekötött rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre, majd a nyitott ejtőernyővel gyakorolja a helyes irányítási és ereszkedési manővereket.

II. szint: minimum 4 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1000 méter magasságból, bekötött rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, az ejtőernyő nyílásáig imitálja a kioldó meghúzását. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

III. szint: minimum 1 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1000 méter magasságból, 5 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, a megfelelő testhelyzetben, önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

IV. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1200-1400 méter magasságból, 7 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerő ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben gyakorolja a megfelelő zuhanó testhelyzetet, majd önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

V. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1200-1400 méter magasságból, 7 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben gyakorolja a megfelelő zuhanó testhelyzetet, majd önállóan nyitja az ejtőernyot. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

VI. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1500 méter magasságból, 15-17 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben gyakorolja a megfelelő zuhanó testhelyzetet, majd önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

VII. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 1500 méter magasságból, 15-20 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben csúsztató testhelyzetet gyakorol, majd önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

VIII. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 2000 méter magasságból, 25-30 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben váltva jobb- és baloldalra egy 360-os fordulót, majd hátra szaltót hajt végre, majd önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

IX. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 2500-3000 méter magasságból, 35-45 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben váltva jobb- és baloldalra egy 360-os fordulót, majd hátra szaltót hajt végre. Ezt követően a megadott irányba csúsztat, majd önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manővereket gyakorol.

X. szint: minimum 2 db ejtőernyős ugrás

A tanuló 2500-3000 méter magasságból, 35-45 másodperces késleltetéssel, kézi nyitású rendszerű ejtőernyős ugrást hajt végre. A repülőgépből kiugorva, szabadesés közben váltva jobb- és baloldalra, váltott irányba csúsztat, majd önállóan nyitja az ejtőernyőt. A nyitott ejtőernyővel földetérésig irányítási és ereszkedési manovereket gyakorol.

Vizsgaugrás: minimum 1 db ejtőernyős ugrás

 

Költségek:

A képzés (I.-X. szint) teljes kiképzési költségei szintenként vannak lebontva. A lenti táblázat magában foglalja a gyakorlati képzés teljes költségét, a biztosítási és felszerelés bérleti díjat, az oktatók költségeit. A képzés eredményes befejezése után a tanuló igazolványt kap.
Amennyiben a szint követelményei nem kerülnek teljesítésre, úgy az ismétlés során a szintnek megfelelo költséget kell téríteni.

A képzés szabályaiban rögzítve van, hogy ha a tanuló 30 napnál többet, de 60 napnál kevesebbet hagyott ki, úgy az utolsó befejezett szintet ismételni-e kell. Ha 60 napnál többet, de 180 napnál kevesebbet hagyott ki, úgy ha a III. szinten túljutott, akkor a III. színtol, ha nem jutott el odáig, úgy az I. szinttől kell ismételni-e.
180 napnál többet kihagyott tanuló esetén az egész képzést újra kell ismételni.

 

Elméleti képzés: 20.000.-Ft
Magyar Ejtőernyős Szövetség és a Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub regisztrációs díja: 10.000.-Ft
Extrém sportokra vonatkozó balesetbiztosítás 18.700 Ft
I. szint 2 ugrással 36.000 Ft
II. szint 4 ugrással 73.200 Ft
III. szint 1 ugrással 18.300 Ft
IV. szint 2 ugrással 41.400 Ft
V. szint 2 ugrással 41.400 Ft
VI. szint 2 ugrással 41.400 Ft
VII. szint 2 ugrással 41.400 Ft
VIII. szint 2 ugrással 46.200 Ft
IX. szint 2 ugrással 55.800 Ft
X. szint 2 ugrással 55.800 Ft
Összesen 450.900 Ft

 

 

«vissza«